Aktualitások Zsigó György Kertbarát felhívásai alapján | 2025.08.14.

Az előző felhívást augusztus elején írtam, akkor száraz kánikulát jósoltak a meteorológusok. Beigazolódott az előrejelzésük. Az eső nélküli forró augusztus nem kedvezett a gombák terjedésének. A kártevők közül néhol a melegkedvelő takácsatkák okoztak nagyobb gondot, mert már a nyár elején felszaporodtak. A rajzási táblázat is jól mutatja, hogy a „diólegyet” és a gyümölcsmolyokat nem zavarta a kánikula. Nem kellett újabb növényvédelmi veszélyre felhívni a figyelmüket, nem kellett változtatni a 20. felhívás ajánlásain. Változott a helyzet, a szeptember esősebben indult és a met.hu előrejelzése a továbbiakban is nedvesebb napokat ígér.

► A szőlőfürtökön a szürkepenész (botritisz) még okozhat meglepetést. A nedves, hűvösebb időjárást kedveli a gomba, az elkövetkező napokban, hetekben beindulhat a fertőzése. Ez a gomba soktápnövényű, sőt az elhalt növényi részeken is megél. Tehát, gyakorlatilag mindig jelen van a környezetünkben, csak a számára alkalmas időjárást és növényfelületet várja. A szürkepenész berobbanását mindössze a megelőző 15-20 nap határozza meg. Éppen ezért az előrejelzése sem megoldott. Tehát csak megelőzéssel és speciális hatóanyagú gombaölőkkel védekezhetünk ellene! A szakkönyvek szerint 3%-os bordóilében is kicsírázik a gomba, tehát a réztartalmúak nem védenek ellene. A szüret közelében az élelmezés-egészségügyi várakozási időkre fokozottan figyelni kell.
Eljött a biológiai növényvédő szerek ideje, melyek között többet is találhatunk nk- jelöléssel (a „nincs korlátozás„ szavak kezdőbetűiből), ami azt jelenti, hogy az élelmezés-egészségügyi várakozási időkben nincs korlátozás, így akár a szüret előtti napon is kijuttathatóak.

A narancsolaj hatóanyagúak (pl. Prev Gold, Prev Gold Garden) leszárítják a felületen lévő gombákat, fertőzéseket indító spórákat még azok kialakulása előtt (és a lágytestű rovarokat is). Gyorsan beszárítják a „nyitott kapuként” a kórokozóknak utat engedő sérüléseket, repedéseket.
Ún. hiperparazita gombát tartalmaz három gombaölő is (Botector, Polyversum, Romeo). Ezeket más, kémiai hatóanyagot tartalmazó gombaölőkkel nem keverhetjük össze, mert így a készítményekben lévő hasznos gombákat is elpusztítanánk.

Aki a lisztharmat ellen a növényvédő szerek közül a kálium-hidrogén-karbonátot választja (pl. Vitisan SP), kihasználhatja annak előnyeit. Szőlőben lisztharmat ellen van engedélye. De többszöri felhasználás esetén kálium tartalma révén erősíti a bogyók bőrszövetét és ellenállóbbá teszi azokat, így a szürkepenész ellen is. Valamint erősen lúgos kémhatása a növényi felületen csírázásgátló hatással van a fertőző spórákra, megelőzi a fertőzések kialakulását. Szárító hatása révén „sebzáróként” ez a termék is alkalmazható. Élelmezésügyi várakozási ideje ennek a terméknek 1 nap, így a szüretközeli időszakban ezt is alkalmazhatjuk.

► Jól ismerjük epren, málnán, szedren is a tünetét, a termésen kiütköző szürke penészfoltot. Ha még nem száradt rá a vesszőkre a szedertermésük, és felütötte a fejét a gomba, akkor a málnára vagy a szederre, az aláhúzott gombaölők közül választhatnak. Ezekben a kultúrákban és az eperben is a kálium-hidrogén-karbonát (pl. Vitisan SP) kifejezetten szürkepenész ellen rendelkezik engedéllyel! A várakozási idők eltérhetnek a szőlőre megadott értékektől. A fotó 08.31-én készült, még jó lenne megmenteni a félig beérett termést. A szürkepenész gyengültségi parazita, azaz a legyengült növényeket könnyebben meg tudja fertőzni. Az ökokertek növényvédelme könyv szerzője ezért a növényerősítést tarja legfontosabb védekezési eljárásnak minden növénynél. Ellenálló és korai fajtát válasszanak, kerüljék a túltrágyázást, a túlöntözést, a sűrű lombozatot. Ezeket, a kémiai szerekben bízó kertészeknek is érdemes megfogadni, sőt a folytatásban is találnak hasznos ötleteket.

► Csalánöntözéssel, zsurlólével, komposztlével kedvezzenek a növényeiknek -folytatja Raszik Viktória. A sorközökbe ültetett fokhagymát is hatásosnak tartja. A szőlőnél konkrét receptet is találtam: „erős zsurlóteához kiegészítésként 0,5-1 % vízüvegoldatot adjunk” és ezzel permetezzünk 3-4 alkalommal a szürkepenész ellen. Egyébként permetezésre a vízüveget, a káliszappant és a kálium-permanganátot is javasolja.

A sebeken keresztül könnyebben behatol a gomba a termésbe, nem kell áthatolnia a bőrszöveten. Ezért párás, hűvösebb időben a moly és darázsrágások, a jégesők a bogyórepesztő záporok után szinte biztosra vehetjük a gomba megjelenését. Figyeljünk a fürtjeinkre, mert néhány nap alatt „leszüretelheti” a szőlőt.

Szüretig minden gyümölcsön fertőzhet a monília, ismerjük a tüneteit. Almatermésűekben, szilvában, az őszibarackban a réz hatóanyagúak engedélyezettek. Kényes kérdés az ÉVI ebben az esetben is. Nehezebb dolgunk van az időzítéssel, időben ki kell juttatnunk a készítményt, hogy szüretelhessünk, de fent kell tartanunk a hatását, ameddig csak tudjuk. Tapadásfokozó készítményekkel (pl. Wetcit) növelhetjük az esőállóságát a növényvédőszereknek. Több termék esetében már az összetételben megtalálhatjuk ezeket a komponenseket.

Partner gazdaboltjainkban megtalálod: KATTINTS IDE!


Budapest, 2025. szeptember 11.
Üdvözlettel: Ruszák Csenge, BIOCONT Magyarország Kft. és Zsigó György NMNK