2024. évi 7. Kertbarát felhívás biológiai megoldásokkal: varasodás

 

Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok! 2024. évi 7. felhívás biológiai megoldásokkal

„Ha március időjárása átlagos lesz, már március 20-30. között indul a varasodásfertőzés.”- idéztem Horváth Csilla cikkéből, a Kertészet és Szőlészet március 13-i számából.
Az előző év őszi fertőzése nyomán képződnek azok az áttelelő gombatestek, melyekben kialakulnak a tavaszi fertőzést elindító ivaros spórák. A spórák gyorsan kifejlődnek akkor, ha a tél folyamán nincs hosszantartó fagy és ha bizonyos ideig tartó megvilágítást is kapnak a fa alatt maradt fertőzött levelek. (A fertőzött vesszőkről is indíthatja a támadását a gomba, a körte és az alma esetében is). Az elmúlt tél kifejezetten enyhe volt és nem takarta hóréteg az őszi lombot. A spórák kipattanásához és az első fertőzési hullám beindításához pedig nedves felületű levelek kellenek. Az elmúlt hetek időjárása nyomán és a talajpára hatására ez a feltétel is teljesült. Végül – és nem utolsó sorban – már egérfüles, zöldbimbós sőt néhol már virágzó állapotúak az alma és a körtefák. Tehát a jó erőben áttelelt, beérett ivaros spórák már fertőzésre alkalmas növényi felületeket találhatnak. Már a zöld bimbókat és a kis leveleket, az „egérfüleket” is megfertőzhetik. A várható időjárásra sem lehet panasza a kórokozó gombának. Húsvét környékére apró esőket és felmelegedést jósolnak a meteorológusok, berobbanhat a fertőzés!

► Sajnos az a kertész sem pihenhet, aki már ősszel megsemmisítette a beteg leveleket és elvégezte a rezes lemosást, mert ezek a kezelések önmagukban nem biztos, hogy ki tudják védeni az enyhe tél utáni csapadékos tavaszon induló a varasodást. Továbbra is bőven választhatunk a réztartamúak közül, azonban a cégek ajánlásában zöldbimbóig, virágzásig használhatjuk ezeket a kontakt gombaölőket. Ajánlom az „újabb típusú rezeket” pl. a rézhidroxid, a tribázikus rézszulfát, a rézoxid hatóanyagúak vagy a nano technológiával előállított rezek pl. a rézoxiklorid. Ezeknél a perzselésnek is kisebb a valószínűsége. Ismételni kell a kezeléseket, az időjárás függvényében 5-7 naponta.

A kálium-hidrogén-karbonátot jól ismerjük pl. a sütőporból vagy az élelmiszerek csomagolásán lévő címkéről is, ez az E 501 ii. A növény felületén erősen lúgos kémhatást alakít ki, ezzel a varasodás és a lisztharmat megtelepedését, fertőző spóráinak csírázását és a lisztharmat esetében a növény felszínén található gombatelepeket beszárítja, terjedésüket is meggátolja. A kálium pedig tápanyagként hasznosul a növényekben, fokozza a növény ellenálló képességét és stressztűrését a fertőzésekkel szemben is. Már három készítményt is engedélyeztek ezzel a hatóanyaggal, többek között az előző felhívásban is megemlített Vitisan SP. Nem ajánlatos a réztartalmúakkal keverni.

A fertőző képletek és a telepek gyérítésre alkalmasak a mészkénlé tartalmú készítmények is. Számos ilyen terméket találhatunk. Továbbra is kiemelném azonban a pontos dózis betartását a perzselés elkerülésének érdekében.

A felsoroltak kontakt gombaölők és a kontakt készítményeket használóknak ismételniük kell eső után, és akkor is, ha a növények intenzíven növekednek. Ugyanis ekkor „kinőhetik” a permetszer védő bevonatát és a fedetlen felületeken, a „lyukakon” újra fertőzhetnek a károsítók.

Unásig ismételhetjük a tapadásfokozók használatának jelentőségét, a korábban már alaposan kifejtett (5. kertbarát felhívás biológiai megoldásokkal) jótékony kiegészítő hatások miatt.

Az egyszerű anyagok közül a fűzfakéreg és a mezei zsurló lisztharmatra és varasodásra is, a szódabikarbóna és a talkum a varasodásra engedélyezett az almában. Az előző felhívásban megadtam az elérhetőségeiket. A mezei zsurló, a lecitin (lásd 6. felhívás) már bizonyítottak, a gazdaboltokban a lombtrágyák között keressék ezeket.

1, kép: Varasodás tünetei almán 1.
2, kép: Varasodás tünetei almán 2.
3, kép: A varasodás a körtén is megjelenhet!

► További kiváló fényképes írásokat találnak pl. az edenkert.hu-n, az agroinform.hu -n és az agroforum.hu szaktanácsadási rovatában. Ha pedig beírják a YouTube keresőjébe a „gazdabolt tv varasodás” szavakat, akkor több kisfilmet is megnézhetnek a két kórokozóról.
Szomorúan filmeztem a legújabbat, a kajszi virágfertőző moníliájáról szólót. Még mindig aktuális a 2. felhívás.

Jó egészséget, jó kertészkedést: Ruszák Csenge, BIOCONT Magyarország Kft. és Zsigó György NMNK

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

A Biocont Magyarország Kft. hírlevele ingyenes szolgáltatás, a hírlevélre történő feliratkozás semmilyen kötöttséggel nem jár, bármikor leiratkozhat róla.

Kíváncsi? Adatai megadásával itt feliratkozhat!

Kövessen minket a Facebookon is!

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosarában!
Vásárlás folytatása