A liszteske nem válogat!
Párás meleg kedvelő, elsősorban hajtatásban kártevő, de a mi éghajlatunkon szabadban is áttelel. Az összes zöldségfélét kedvelik, főleg a káposztaféléket, paradicsomot, padlizsánt, uborkát.
A kifejlett, repülni tudó, lepkeszerű molytetvek alig 2 mm hosszú rovarok, testüket és szárnyukat is viaszos pikkelyek borítják, ettől lisztesen fehérek. A tojásokból kikelő apró lárvák még mozgékonyak, mert letelepedési helyet keresnek, a továbbfejlődő lárvastádiumok pedig már helyhez kötötten, pajzstetűre emlékeztetve szorosan a levélhez tapadva, viaszburok védelmében élnek és táplálkoznak. Egyedeiket, telepeiket mindig a levél fonákján találjuk.
Egy nőstény több száz tojást is rak, a hőmérséklettől függően egy évben sok nemzedéke fejlődik. A nyár második felére nagyon felszaporodik és egész a fagyokig károsít. Szúró-szívó szájszervükkel a növények nedveit szívogatják, ezáltal azok legyengülnek, fejlődésben visszamaradnak, leveleik lehullnak. A repülő alakok vírusbetegségeket terjesztenek egyik növényről a másikra. Ezt tetézi, hogy sok mézharmatot is ürítenek, amire fekete korompenész gomba rakódhat eladhatatlanná téve az árut.
Sikeres védekezés csak biológiai utón lehetséges ellenük, melynek egyik pillére lehet a Macrolophus pygmaeus/ragadozópoloska MACPOL
Hogyan fejti ki hatását a MACPOL?
A ragadozó bogarak nimfái és imágói aktívan keresik majd elfogyasztják prédaállatukat. A molytetű petéiből, lárváiból és bábjaiból csupán a testüket borító bőr marad meg eredeti formájában.
A MACPOL kijuttatása:
Helyezze az anyagot tiszta, száraz kőzetgyapot paplanokra, vagy juttassa a levelekre. Ügyeljen arra, hogy a betelepített ragadozó bogár kolóniák legalább 50 egyedből álljanak.
Egy palack tartalmát 6–10 ponton juttassa ki a termőterületre.
Az anyagot vékonyan (legfeljebb 1 cm vastagon) oszlassa el, hogy a ragadozó bogarak kijuthassanak a hordozó anyagból.
A szezon kezdetén amikor a kártevők általában még alacsony számban vannak jelen, Macrofood termékünkkel biztosíthat tápanyagforrást a számukra. Ezzel elősegíti a Macrolophus fejlődését.
A palack leszedhető címkéjével megjelölheti a termék kijuttatásának helyét.
A MACPOL ideális életfeltételei
A MACPOL számára a 20 °C feletti hőmérséklet biztosítja az optimális környezetet, ennél alacsonyabb hőmérsékleten határozottan lassul a Macrolophus pygmaeus fejlődése.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
A Biocont Magyarország Kft. hírlevele ingyenes szolgáltatás, a hírlevélre történő feliratkozás semmilyen kötöttséggel nem jár, bármikor leiratkozhat róla.
Kíváncsi? Adatai megadásával itt feliratkozhat!
Kövessen minket a Facebookon is!