Miért fontos az egyenletes és gyors korai fejlődés és ezt a folyamatot, hogyan tudjuk támogatni?

A fiatal növény olyan, mint bármely más fiatal szervezet. Korai fenológiában még nem rendelkezik akkora stressztűréssel mint egy fejlett növény. A növények csírázáskor és 2-3 levelesen a legérzékenyebbek bármely biotikus és abiotikus tényezőre. Jól tudják ezt a növényvédelmi szakértők, hiszen a legoptimálisabb időpont a herbicidek kijuttatására a legtöbb esetben a gyomnövények 1-3, 2-4 leveles állapota. Van egy mondás a mezőgazdaságban melyet biztos több olvasónk is ismer: ahogy tudunk, segítsünk a növénynek abban, hogy minél előbb „kinőjön a károsítók foga alól”. Bár ez a mondás elsődlegesen a kártevők és kórokozók okozta károk mérséklésével hozható kapcsolatba, az abiotikus stressz elleni védekezésben is fontos szerepe van a korai és gyors fejlődésnek.

Ahhoz, hogy megértsük miért fontos a növényeket már a korai fenológiában segíteni egy picit nézzünk vissza a múltba, majd fokozatosan térjünk vissza a jelenbe. Egy rendkívül aszályos évet tudhatunk magunk mögött. Egy mezőgazdasági év nem januárban kezdődik és decemberben fejeződik be. Az év az adott kultúra vetésével kezdődik és annak betakarítással ér véget. Ezt követően számot vetünk, levonjuk a következtetéseket, ahol lehet próbálunk javítani a technológián. Ha valahol hibáztunk azt egy életre megjegyezzük és próbáljuk a következő évben másképp csinálni. Sajnos – vagy épp szerencsére – az időjárást nem tudjuk kedvünk szerint alakítani. Emlékezzünk vissza a 2021-es őszi vetési szezonra. A repcék augusztusban több helyen szinte porba kerültek elvetésre, majd rendkívül heterogénen keltek, ami jelentősen megnehezítette a növényvédelmi kezelések időzítését. Ott, ahol a siralmas állomány nem került bedolgozásra aggódtunk, vajon milyen állapotban mennek a télbe a növények és mit fogunk csinálni tavasszal.

Az őszi kalászosoknak szerencséjük volt, októberig a területek jelentős része kapott némi csapadékot melynek köszönhetően, ha nem is minden területen, de egyenletesen keltek a növények. Kelést követően, 1-3 leveles állapotban azonban a növények megtorpantak, vegetálva várták az esőt. Több kolléga is megosztotta velem saját területeiről készült fényképeit, megint csak aggódtunk – ismét –, vajon a kalászos állomány is fejletlenül megy a télbe? Sok helyen így is történt. Naponta néztük a csapadékadatokat és tesszük ezt a mai napig, ugyanis tavaly ősztől a cikk megjelenéséig a keleti országrészben annyi eső esett egyes régiókban összesen, mint Zala megyében egy májusi hétvégén. Személyes tapasztalatom, hogy azokon a területeken, ahol a növények kaptak valamilyen speciális tápanyagutánpótlást a vetéssel egybenetben és minimális csapadék jelen volt a talajban a csírázáshoz, a növények jobban bírták az aszályos körülményeket, egyöntetűbb állományokat láttam decemberben.

Mint korábban említettem, mindig azon próbálunk javítani, amin tudunk. Számos készítmény elérhető a piacon melyekkel segíthetjük növényeink kezdeti fejlődését, aszálytűrését. A legtöbb készítmény kifejezetten a növényre koncentrál, mikro- és makroelemekkel járul hozzá a tápanyagszükséglet kielégítéséhez, ezáltal a jobb stressztűréshez. Sokan megfeledkeznek azonban arról, hogy a növények nem önmagukban kell fejlődniük Számos hasznos szervezettel élnek kölcsönhatásban, szimbiózis alakul ki közöttük. Az egyik szervezet anyagcseretermékeivel vagy épp hasznos felületével, ezáltal a talaj vízháztartásának javításával segíti a másikat a túlélésben.

A Biocont Magyarország Kft. szántóföldi portfóliója és a 2022 őszi szezontól elérhető termékei természetes úton, hasznos élő szervezeteken keresztül járulnak hozzá ahhoz, hogy a növényeink akkor és ott jussanak hozzá a tápanyagokhoz, amikor és ahol azokra a legnagyobb szükség van.

A többrészes sorozat első részében a Supportert, mint növénykondícionáló magtrágyát szeretném bemutatni.

A Supporter egy aminósavakat tartalmazó, a vetőmagok felületének kezelésére fejlesztett növénykondicionáló készítmény. A készítményben megtalálható aminósavak összetétele kifejezetten a növénnyel szimbiózisba lépő mikroorganizmusok igényeihez lett kialakítva. A csírázás a növények életének egyik legkritikusabb időszaka, a kezdeti egyenletes fejlődés támogatásának érdekében a Biocont által forgalmazott magtrágya az első pillanattól biztosítja a növényünkkel szimbiózist kialakító szervezetek tápanyagszükségletét. A Supporter olyan alapvető tápanyagokat tartalmaz a talajban élő mikroszervezetek számára, melyeket azok képtelenek előállítani, ezen esszenciális tápelemek célzott kijuttatásával közvetve ott és akkor segítjük növényünket, ahol és amikor arra a legnagyobb szüksége van. A készítmény elősegíti a korai gyökérképződést és hozzájárul a növények gyors növekedéséhez, különösen hűvös, aszályos időjárási körülmények között.

Hogyan működik?

A vetést követően a talajban lévő mikroorganizmusok kölcsönhatásba lépnek a csíranövénnyel, megkönnyítik a növény tápanyagfelvételét, ezáltal segítik a fejlődését. Ezt a folyamatot támogatjuk a Supporter alkalmazásával, ezzel segítve a nagyon érzékeny időszak átvészelését.

Miben segít a Supporter?

  • Javítja a gyökerek fejlődését
  • Növeli a gyökértömeget
  • Fokozza a víz- és tápanyag felvételt
  • Segít túljutni a kedvezőtlen fejlődési körülményeken
  • Segíti a csíra fejlődést
  • Optimális anyagcsere a talaj és a növény gyökérzete között
  • Jobb hatásfokú víz és tápanyagfelvétel
  • Optimalizált biológiai környezet a kezdetektől fogva

Hogyan kell alkalmazni a Supportert?

  • Csávázószerként használandó
  • A kezelés professzionális vetőmag üzemekben, vagy
  • Termelő üzemekben történik
  • A SUPPORTER keverhető fungicides és inszekticides csávázó szerekkel
  • Ajánlott dózis: 30 ml/ha vetőmag mennyiséghez
  • 1l Supporterrel 30 ml dózisban ~33 ha búza, árpa és kukorica kezelhető

További információ esetén látogasson el a weboldalunkra vagy keresse a Biocont területileg illetékes szaktanácsadóit.

1. ábra Őszi árpa gyökerének egyenletes fejlődése. 2022, Kecskemét

2. ábra Kukorica gyökerének egyenletes fejlődése. 2022, Kecskemét

A cikk szerzője:

Papp Márk Biocont

Papp Márk

Szaktanácsadó

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

A Biocont Magyarország Kft. hírlevele ingyenes szolgáltatás, a hírlevélre történő feliratkozás semmilyen kötöttséggel nem jár, bármikor leiratkozhat róla.

Kíváncsi? Adatai megadásával itt feliratkozhat!

Kövessen minket a Facebookon is!

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosarában!
Vásárlás folytatása